Izraelnek joga van az önvédelemhez, de nincs joga a megtorláshoz és a mészárláshoz – mondta Zoran Milanovic horvát államfő csütörtökön újságíróknak Zágrábban.

A horvát elnök emlékeztetett arra, hogy amikor a Hamász megtámadta Izraelt, ő elítélte a gyilkosságokat, sőt kifejezte “mélységes undorát”. A Gázai övezet ellen elindított izraeli hadművelet kapcsán ugyanakkor elmondta: “Izraelnek abszolút joga van az önvédelemhez, de ez a jog nem foglalja magában a bosszút és a civilek lemészárlását”.
Szolidaritása jeléül a horvát külügyminisztérium kifüggesztette épületére az izraeli zászlót. Ezzel kapcsolatban Milanovic kifejtette: más országok zászlajának nincs helye Horvátországban. Kivételként említette a szigorúan szabályozott helyzeteket, így a kisebbségek, valamint az Európai Unió és a NATO zászlaját.
A Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei múlt szombaton meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek a zsidó állam déli részébe, és több mint 1300 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, mintegy 150 embert elraboltak, és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy az övezet ellen indított izraeli hadműveletek halálos áldozatainak száma már meghaladta az 1400-at, a sebesülteké pedig az 5600-at.