Bár az Európai Unió soros elnöki tisztségét ellátó ország az egész közösséget képviseli, lehetősége van arra, hogy a számára fontos kérdéseket is napirendre vegye, Magyarországnak ezek közül a migrációs helyzet kezelése a legfontosabb – mondta az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Zsigmond Barna Pál azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy Magyarország 2024 második felében az EU soros elnöke lesz.
A kormány 2015 óta azt hangsúlyozza, hogy a külső határokat kell megvédeni – emlékeztetett az államtitkár, hozzátéve, a migránsokat nem szabad beengedni. Olyan intézményrendszert kell létrehozni, amely megvédi Európát az illegális migrációtól, ellentétben azzal, ami most történik a migrációs paktumhoz kötődően.
A magyar elnökség fontos céljai között szerepel továbbá a demográfiai helyzet kezelése, a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozása és a versenyképesség megőrzése, hiszen látszik, hogy Európa lemaradt a globális versenyben. Ez nemcsak gazdasági, hanem társadalmi és munkaerőkérdés is – folytatta.
Ugyanakkor – jelezte – a kohéziós politikáról is kell majd beszélni, amelynek jelentős szerepe volt abban, hogy Közép-Európa fel tudott zárkózni.
Arra a felvetésre, hogy az EU jelenlegi migránspolitikája kinek az érdeke, miközben egyetlen hét alatt zsinagógát akartak felgyújtani Németországban, késelés volt Franciaországban, lövöldözés Belgiumban, mégis folyamatosan jönnek a migránsok Európába, Zsigmond Barna Pál kifejtette: Magyarország kezdettől azt képviselte, hogy ne mágnesként működjön az európai intézményrendszer, a jogalkotás. A tagországok egyenként hozhatnak olyan döntéseket, amelyekkel megvédik a határt. Amikor azonban arról kellene dönteni, hogy a közös határt megvédjék, „elfogy a bölcsesség”, pedig csak politikai akarat kellene hozzá – hangsúlyozta Zsigmond Barna Pál.
Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! műsorának is vendége is volt, ahol a jövő évi magyar elnökséggel kapcsolatban azt mondta: az Európai Parlamentben a baloldali erők folyamatosan támadják Magyarországot, az elnökséget is támadják baloldalról, „de a bizottságban, illetve a tanácsban ennek nyoma sincs”.
Magyarország elnökségi trióban együttműködve, a tisztet idén júliustól december végéig betöltő Spanyolországgal és a jövő januártól június végéig betöltő Belgiummal együtt látja majd el az elnökségi feladatokat.
Zsigmond Barna Pál arra hívta fel a figyelmet, hogy a válságok korát éljük: alig lett vége a Covid-járványnak, a szomszédságunkban háború van és a Közel-Keleten is válsággóc alakult ki. „Mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy tűzszünet és béke legyen”. Nehéz időszakban kell ellátni az Európai Unió soros elnöki feladatait – jegyezte meg.