Katrín Jakobsdóttir izlandi miniszterelnök nők tízezreit szólította föl országában, hogy kedden tagadják meg a munkát a nők egyenjogúságának nevében – számolt be a BBC a kormányfőt idézve.

A kvennafrít, azaz a nők szabadnapját a nemek közötti bérszakadék és a nemi alapú erőszak, illetve diszkrimináció elleni tiltakozásként hirdették meg az izlandi nők körében. A miniszterelnök szerint különösen érintettek azok a szakmai területek, ahol a legtöbb munkavállaló nő, mint például az egészségügy és az oktatás.
„E napon nem fogok dolgozni, és azt várom, hogy a kabinetben lévő többi nő is tegyen hasonlóan” – mondta Jakobsdóttir.
A szervezők arra ösztönöztek minden nőt, hogy kedden tagadják meg a fizetett munkát, illetve ne végezzenek háztartási munkát sem, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a társadalmi hozzájárulásuk fontosságára. Továbbá felszólították a férfiakat, hogy támogassák a kezdeményezést, és a sztrájk ideje alatt vállalják át a nők munkáját.
„Még nem értük el a nemek közötti teljes egyenlőségre vonatkozó céljainkat, és még mindig küzdünk a bérszakadék ellen, ez pedig 2023-ban elfogadhatatlan” – jelentette ki Jakobsdóttir.
Az izlandi kormány korábban kötelezettséget vállalt arra, hogy felszámolja a nemek közötti bérszakadékot 2022-ig.
Izlandon először 1975-ben sztrájkoltak a nők azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet, milyen fontos szerepet játszanak a nők a gazdaságban. Az akció hatására a következő évben törvényt fogadtak el a férfiak és nők egyenlő bérezéséről. Az idei volt azóta a hetedik alkalom, hogy a nők sztrájkba léptek az egyenjogúságért.
A Világgazdasági Fórum listája szerint a nemek közötti egyenlőség megvalósítása terén már 14 éve folyamatosan Izland teljesít a legjobban a világon.