A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) jövőre július 27-én rendezi meg a hetedik Hervis Balaton-átevezést, amelyre február elsejétől lehet majd nevezni.
Az MKKSZ pénteki közleménye szerint az esemény központja ezúttal is a zamárdi szabadstrand lesz, a résztvevők innen indulva teljesíthetik a nyolc kilométeres távot.
Vida Gergely, az MKKSZ szervezési és marketing igazgatója elmondta, a nevezők tekintetében idén ismét sikerült átlépniük a 4000-es számot, és hasonló folytatásban bíznak 2024-ben is. Az indulók ismét bármilyen kézzel hajtható vízi járművel (például kajakkal, kenuval, SUP-pal, outriggerrel, sárkányhajóval) teljesíthetik a Zamárdi-Tihany-Zamárdi szakaszt.
„Február elsején nyitjuk meg a nevezési ablakot a balatonatevezes.hu weboldalon. Bízom abban, hogy július 27-én elérhetjük az ötezer indulót is, ami ismét egy komoly mérföldkőnek számítana az átevezés történetében. Miközben egyidőben több százan vagy akár ezren gyűrik a Balatont, addig a parton is különféle, újabb és újabb aktivitásokkal készülünk a barátok, családtagok, kísérők számára” – fogalmazott Vida Gergely.