Több mint 80 ezer embert és 14 ezer egységnyi fegyverzetet, köztük több mint 1200 harckocsit és más páncélozott harcjárművet veszített idén az ukrán hadsereg – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy keddi parancsnoki telefonkonferencián.

A tárcavezető szerint az év eleje óta 403 négyzetkilométernyi terület került Ukrajnában az orosz hadsereg ellenőrzése alá. Eredménytelennek nevezte az ukrán fél arra irányuló kísérleteit, hogy megvesse a lábát egyes vonalokon és állásokban.
Sojgu szerint Kijev abbéli igyekezetében, hogy meggyőzze nyugati támogatóit arról, hogy képes szembeszállni az orosz hadsereggel, megpróbálja a harci cselekményeket átvinni Oroszország területére „terrorcselekményekhez és a civilek bombázásához folyamodva”.
„Fegyveres erőink aszimmetrikusan válaszolnak az ukrán fegyveresek ilyen bűncselekményeire. Márciusban nagypontosságú fegyverekkel és pilóta nélküli légi járművekkel 190 csoportos és 2 tömeges csapást hajtottunk végre Ukrajna ellen. Katonai és energetikai infrastrukturális létesítményeket értek találatok” – mondta.
Közölte, hogy tavasszal összesen 150 ezer embert hívnak be kötelező sorkatonai szolgálatra. Azt ígértre, hogy ők nem fognak részt venni a „különleges hadműveletben”.
Vlagyimir Kolokolcev belügyminiszter az általa vezetett tárcának az orosz elnök részvételével tartott keddi moszkvai kibővített vezetőségi tanácskozásán egyebek között elmondta, hogy tavaly Oroszországban leleplezték az ukrán Jobboldali Szektor sejtjeinek és más szélsőséges szervezeteknek a tevékenységét. Közölte, hogy a háború kezdete óta 438 olyan személyt azonosítottak, aki részt vett közigazgatási épületek elleni támadásokban, köztük sorozóbizottságok épületeinek, valamint vasúti létesítményeknek a felgyújtásában.
Elmondta, hogy az orosz fegyveres erők lejáratásának 124 esetben vetett véget a belügyminisztérium, és hogy a tárca a tömegtájékoztatási és távközlési felügyelettel (Roszkomnadzor) együttműködve korlátozta a hozzáférést több mint 12 ezer olyan weboldalhoz, amely hamis információkat közölt az orosz hadseregről és más tiltott anyagokat adott közre.