A NATO óriási lépésekkel megy a háború felé – jelentette ki a Facebookra feltöltött keddi videónyilatkozatában a Fidesz kommunikációs igazgatója.
„Éppen ezért június 9-én zavarjuk el a háborúpártiakat, itthon a háborúpárti dollárbaloldalt és Brüsszelben is” – fogalmazott Menczer Tamás, aki keddi parlamenti felszólalását töltötte fel a közösségi oldalra.
Felidézte: a NATO főtitkára Kijevben járt és kiadta az egyértelmű parancsot: minden fegyvert Ukrajnának. Jens Stoltenberg világosan fogalmazott: nem baj, ha a NATO tagállamok saját magukat gyengítik, nem baj ha a saját maguk által megfogalmazott előírásokat és szabályokat nem tartják be; minden fegyvert Ukrajnának.
Azt mondta a NATO főtitkár: nem baj ha a saját védelmünkre nem figyelünk, a készleteket, az összes raktárt söpörjük ki, és minden fegyvert adjunk oda Ukrajnának – emlékeztetett.
Azt is világosan közölték, hogy a NATO, mint a világ legnagyobb katonai szövetsége akarja irányítani a fegyverszállítást és a kiképzést is és százmilliárd dollárt akar belepumpálni a háborúba – fűzte hozzá.
Arra is figyelmeztetett, hogy a lengyel és a francia elnök elkezdett atomfegyverekről beszélni. A lengyel elnök atomfegyvereket akar telepíteni Lengyelországba, a francia elnök pedig már atomfegyverek használatáról beszél. Atomfegyverekről van tehát szó egy olyan háborúval kapcsolatban ami itt van a szomszédunkban – hangsúlyozta.
„És amikor már azt gondoltuk nem lehet már rosszabb, megkaptuk a nyakunkba a háborúpárti dollárbaloldalt és a háborúpárti Brüsszelt is” – fogalmazott.
A baloldalról az jut eszébe – folytatta -, hogy teljesen egyformák. „Mindegy, hogy Gyurcsány Ferencről, a Momentumról, Márki-Zay Péterről, Magyar Péterről, vagy a Jobbikról van szó, háborúpártiak, külföldről finanszírozzák és irányítják őket és a végén úgyis összeborulnak, ahogyan ezt már láttuk korábban is. Mindenben elárulják a magyar érdeket, mert a külföldi irányítók és finanszírozók ezt várják el” – sorolta.
Sőt, Donáth Anna nyilatkozata óta azt is tudjuk, hogy ezt büszkén teszik, büszkén árulják el a magyar érdeket – fűzte hozzá.
„Háborúpártiak”, hiszen Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy aki nem akar meghalni Ukrajnáért az pocsék ember. Bevándorláspártiak, mert „Gyurcsány Ferenc bábja” Karácsony Gergely elmondta, hogy nem épített volna kerítést, Donáth Anna pedig azt is elmondta, hogy elvennék a magyarok pénzét, a tanárok és az óvónők béremelését, vagyis a Magyarországnak járó uniós forrásokat, amelyek nem adományok, hanem járnak Magyarországnak – mondta.
A továbbiakban felidézte, hogy húsz éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz, ám nem ebben állapodtak meg. „Abban állapodtunk meg akkor, hogy a tagállamok egymást tisztelni fogják, a különböző uniós testületek tisztelni fogják a tagállamokat és közösen egymás tiszteletére építve közösen óvjuk Európa békéjét és jólétét. Ehhez képest bennünket magyarokat Brüsszelben nem tisztelnek, sőt zsarolnak és mindenfajta nyomásgyakorlással próbálkoznak a békepárti álláspontunk miatt. Brüsszelben nem a békét, hanem a háborút építik és Brüsszelben a bevándorlást is támogatják, a nekünk járó pénzeket pedig el akarják venni” – fogalmazott.
Ezért „június 9-én csak a béke, csak a Fidesz” – fejezte be felszólalását Menczer Tamás.