Ukrajna katonai támogatása nem zárja ki a békés megoldások keresését, amelyeknek mindenkori alapfeltétele az ukránok beleegyezése – vélekedett Petr Pavel cseh államfő az X szociális hálózaton szerdán megjelent bejegyzésében.
A cseh elnök megerősítette korábbi, a Sky News televíziónak adott interjújában kifejtett álláspontját, miszerint ideje lenne leállítani a háborút, és keresni kell a jövőbeni rendezést.
Az interjúban Petr Pavel az ukrajnai helyzet reális szemléletét hangsúlyozta. „Úgy vélem, naivitás lenne azt mondani, hogy Ukrajna rövid időn belül visszaszerezheti megszállt területeit. Oroszország nem mond le csak úgy a megszállt területekről. Le kell állítanunk a háborút és el kell kezdeni a vitát a jövőbeni rendezésről. Ez valamiféle kompromisszum lehet, de nem Ukrajna, Oroszország és a megállapodást garantáló országok egyetértése nélkül” – jelentette ki a cseh államfő a televíziós műsorban.
Az X-en megjelent bejegyzésében ehhez hozzátette, hogy Ukrajnát a nemzetközi jog alapján minden eszközzel támogatni kell. „A lőszer és a katonai eszközök szállításának növelése a legitim támogatás része, beleértve a cseh kezdeményezést is” – mutatott rá a politikus. Úgy látja, hogy Oroszország – ha akarná – azonnal befejezhetné a háborút, de amíg elérhetőnek érzi céljait, tehát a szuverén Ukrajna teljes meghódítását, addig ezt nem fogja megtenni.
Ukrajna katonai támogatása nem zárja ki a konfliktus lezárására irányuló igyekezetet. „Ellenkezőleg, ezeknek párhuzamosan kell haladniuk. Ugyanakkor bármiféle békés rendezés csak Ukrajna egyetértésével és érdekeinek figyelembe vételével jöhet létre” – szögezte le Petr Pavel. A cseh elnök elmondta még, hogy elfogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívását a júniusra tervezett békekonferenciára.