Nem igaz, hogy nincsnek francia katonai kiképzők Ukrajnában – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 orosz tévécsatorna vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című heti műsorában.
Az orosz diplomácia vezetője Gabriel Attal francia kormányfő ezzel ellentétes tartalmú állítására reagált.
„A francia miniszterelnök hirtelen elkezdte azt mondani, hogy nincsenek ott kiképzőik. Ez nem igaz, és ezt ők is tudják” – mondta Lavrov.
A tárcavezető szerint a Nyugat számítása abban rejlik, hogy „lépésről lépésre mindenkit hozzászoktasson ahhoz a gondolathoz, hogy mintha semmi nem is történne, de aztán holnap még egy kis lépés, holnapután még egy”. Hozzátette, hogy Oroszország mindezt átlátja, és teljes mértékben tisztában van azzal, hogy mit tesz a kollektív Nyugat, és milyen szerepet játszik „az Oroszországi Föderáció ellen kirobbantott háborúban”.
„Tudjuk, hogy kell ez ellen harcolni” – hangoztatta.
Joe Biden amerikai elnöknek azzal a kijelentésével kapcsolatban, miszerint az Egyesült Államok nem engedi, hogy Ukrajna csapást mérjen Moszkvára és a Kremlre, Lavrov kijelentette: „nehéz ezt kommentálnom. De ha ezt tiszta fejjel és emlékezettel mondta, és azzal dicsekszik, hogy nem rendelte el Moszkva bombázását, akkor ez azt jelenti, hogy minden mást szabad (bombázni)”.
Az orosz külügyminiszter hozzátette, hogy nagyjából „minden mást bombáznak is”. Emlékeztetett rá, a konfliktus kezdetén dróncsapásokat hajtottak végre Moszkva ellen és „akkor senki sem csapott a rezsim (az ukrán vezetés) kezére”.
Lavrov szerint a Nyugat meghallotta és megértette Vlagyimir Putyin orosz elnök arra vonatkozó jelzését, hogy szimmetrikus válaszként nagy hatótávolságú orosz fegyvereket kaphatnak azok, akik csapást mérhetnek velük azoknak az országoknak az objektumaira, amelyek fegyvert szállítanak Ukrajnának.
„Ha Önök felfegyverzik az ellenségünket, akkor mi magunk fogjuk eldönteni, hogyan válaszolunk az Önök ellenséges cselekedeteire” – tette hozzá Lavrov.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő ugyanebben a műsorban Boris Pistorius német védelmi miniszternek azt a kijelentését, hogy Németországnak 2029-ig fel kell készülnie a háborúra, azzal hozta összefüggésbe, hogy szerinte Berlinnek a második világháború után mindig nagy problémái voltak „a szuverenitás- és az autonómiadeficitje miatt”.
„És ennek a deficitnek a keretében a német hatóságok természetesen versengve próbálnak megfelelni Brüsszelnek, a washingtoni pártbizottságnak és (Jens) Stoltenbergnek a NATO-ban” – mondta Peszkov.
Peszkov hangot adott véleményének, hogy a nyugati országok „háború előtti extázisba” estek, és ennek ürügyén elkezdték cenzúrázni a saját médiájukat, még a legtekintélyesebb orgánumokat is.
„Nézzék meg, milyen tollba mondott anyagokat közölnek az Egyesült Államok, Nagy-Britannia legtekintélyesebb kiadványai! Látható, hogy a pártbizottságban fogalmazzák őket” – fogalmazott.