Az Európai Bizottság és elnöke, Ursula von der Leyen beismerte, hogy stratégiai hibát követett el az energiapolitikában, de még annak ellenére sem hajlandóak változtatni a szankciókon, hogy az iráni háború miatt brutális áremelkedés zajlik egész Európában – jelentette ki Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője Strasbourgban szerdán.
Az Európai Parlament plenáris ülésének szünetében Dömötör Csaba magyar újságíróknak nyilatkozva közölte: Ursula von der Leyen, a közel-keleti helyzetről tartott szerdai EP-vitán kijelentette, hogy továbbra is tiltani akarják az orosz energiaimportot.
Annak ellenére döntenek így, hogy az iráni háború miatt a Közel-Keletről érkező gázimport gyakorlatilag kiesik, Norvégia nem tud sokkal többet termelni, az Egyesült Államok pedig drágábban adja a gázt. Ez így összességében még magasabb energiaárakat jelent egész Európa számára, ami be fog épülni az árakba és nem csak az üzemanyag árába – hívta fel a figyelmet.
„Itt egy újabb háború, amivel ugyanaz fog történni, mint az orosz-ukrán háború kapcsán: a legnagyobb gazdasági árat Európa fogja megfizetni”
– fogalmazott.
A politikus kijelentette: az európai parlamenti „nagykoalíciónak” még mindig fontosabbak az ideológiai-hadviselési szempontok az európai gazdaság helyzeténél és az európai családok megélhetésénél.
Közölte: az Európai Bizottságnál is nagyon jól tudják, hogy az egyre magasabb energiaárak miatt egyre tragikusabb a helyzet. Ezért mondta azt Ursula von der Leyen, hogy stratégiai hiba volt a nukleáris energia kivezetése, amit Németországban, németországi politikusként ő maga is megszavazott. Pár hónapja csak annak, hogy Németországban atomerőművek megmaradt épületeit robbantották fel, most pedig azt mondják, hogy ez stratégiai hiba volt – hangoztatta.
Az EP-képviselő elmondta, a vita során kérdést tett fel: ha az atomenergia ügyében ilyen stratégiai hibát vétettek, akkor vajon még miben követtek el stratégiai hibát?
„A választ jól tudjuk. Levágták Európát az olcsóbb keleti energiaimportról. Azt a terméket tették meg a szankciók tárgyává, amelyre Európának van a legnagyobb szüksége” – fogalmazott Dömötör Csaba, majd hozzátette: a következmények drámaiak, sok százezer munkahely szűnt meg az európai iparban rövid idő alatt, csak Németországban egyetlen év alatt 124 ezer. A Volkswagen is bejelentette több tízezer álláshely megszüntetését, a Golf típus gyártását pedig áthelyezik Mexikóba
– mondta.
„Van más út is, a magyar kormány ezért szólította fel az uniós bizottságot a szankciók visszavonására. Ez nem ideológiai kérdés, hanem gazdasági szükségszerűség” – fogalmazott.
Jelezte, az EP e heti vitáiban az is kiderült, hogy az Európai Bizottság és a néppárti „nagykoalíció” összejátszik az ukrán vezetőkkel. Több vitát is tartottak az energiáról és Ukrajnáról, amelyek során egyetlen egy alkalommal sem tették szóvá, hogy az ukrán vezetés az olajszállítások blokkolásával zsarolja Magyarországot. Mint ahogy azt is szó nélkül elnézik, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök katonákkal fenyegeti meg egy uniós tagország, Magyarország miniszterelnökét. A milliárdokkal tömött furgonokat is hang nélkül tűrik – hívta fel a figyelmet.
Ennek a koalíciónak a Tisza Párt is része, ezért szavaztak már hat alkalommal az olcsóbb import tilalmára, amit utána a magyar választók előtt mindig letagadnak – hangoztatta.
„Az egészből az látszódik, amit már eddig is nagyon jól tudtunk: az itteni nagykoalíció és az ukrán vezetés egy engedelmes és simulékonyabb magyar kormányt szeretne, amely nem mond nemet semmilyen tervükre. Sem a drágább energiaárakra, sem a háborúfinanszírozásra, sem a gyorsított bővítésre” – fogalmazott Dömötör Csaba, majd kiemelte: erről a választásokig hallgatnak, hogy „utána mindent lehessen„.
„Van egy rossz hírünk számukra, ami a demokrácia szempontjából nagyon is jó hír, hogy erről nem ők, hanem a magyarok döntenek április 12-én” – tette hozzá nyilatkozatában a Fidesz európai parlamenti képviselője.
