Jövőre az ideiénél 510 milliárd forinttal fordít többet a költségvetés az állami egészségügy finanszírozására – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
Elmondta: forinttízmilliárdokkal növelik a kórházi étkeztetésre szánt keretet, és az ideinél jelentősen nagyobb összeget, 25 milliárd forintot fordítanak a kórházak klimatizálására.
Az „örökölt” idei 4094 milliárdos szint helyett jövőre 4604 milliárd forintot fordítanak az egészségügyre, ami több mint 2,5 százalékos növekedés – ismertette a kormányfő.
Közölte: a Tisza-kormány évente legalább 500 milliárdos többletet vállalt, és már az első költségvetésében túlteljesíti ezt a vállalást. Az Orbán-rendszer egyik legsúlyosabb szégyenének nevezte, hogy a betegeknek maguknak kellett megfizetniük gyógyulásuk költségét.
